A Lény V. fejezet

Jack, az első tiszt óvatosan engedte le a csónakot. A hajó körülbelül 100méterre állt meg a lezuhant csészealjtól és ekkora már jó páran a fedélzetre jöttek. Utasok és a legénység egyaránt. Mindenki visszafogott lélegzettel figyelte, ahogy Jack, két matróz és a kapitány a lezuhant UFO felé eveznek. Mindenki ideges volt. De legfőképpen Jack. Neki egyáltalán nem tetszik a kapitány ötlete, de nem mer ellenszegülni. Fél, hogy a karrierjébe kerülne. A kapitánynak valószínűleg ez lesz az utolsó útja, mer már kiöregedett és szeretne nyugdíjba menni. És ha elmegy, akkor nagy esélye lehet az előrelépésének. De most ez foglalkoztatja a legkevésbé. Ahogy közeledtek halk búgást hallottak. A lezuhant űrhajó fehér, kék, rózsaszín színekben pompázott. Mind tompa volt, nem vakító, de azért bántotta a szemüket. A két matróz abbahagyta az evezést, elérték az űrhajót. A kapitány felállt a csónakban, hogy jobban szemügyre vehesse. Körülbelül húsz méter átmérőjű lehetett és két emelet magas. Jack visszafogott lélegzettel nézett a járműre. Sose hitte, hogy valaha ilyen találkozásban lesz része. És most mégis itt van.

- Vajon hol lehet a bejárat? –nyugodt hangon szólt. Egyáltalán nem mutatkozik rajta a nyugtalanság legkisebb jele sem.
- Nem tudom –ám ahogy kimondta hírtelen velük szemben kicsapódott egy ajtó. Bentről hatalmas, vakító fény áradt kifelé. El kellett takarniuk a szemüket, hogy lássanak valamit. Ahogy lassan hozzászoktak a fényhez, észrevették, hogy a fényben egy alak körvonala vehető ki. Ott áll az ajtóban. Mozdulatlanul. A két matróz a puskákért nyúlt és célba vették
- Várjanak. Csak akkor lőjenek, ha szükséges. Nem tudni, hogy mi a szándékuk –a kapitány szíve hevesen kezdett verni. Nem hiszi, hogy ez az első ilyen találkozás, de tudja, hogy ez mérföldkő lehet ezen a téren. Ezért óvatosnak, és megfontoltnak kell lenniük- nem akarjuk bántani –az alakhoz fordult- a mi szándékaink békések!
- Szerintem, nem érti - Jack aggodalma csak egyre nagyobb… és most a lény elindult feléjük. Elhagyva a fényt és a csónakban ülők lassan megpillanthatták a valós lényét. És a meglepetéstől, attól, amit láttak szó szerint leesett az álluk- te úr isten…
- Én… - de a kapitány is csak habogott. Egyáltalán nem erre számított. Csak álltak ott némán pár másodpercig míg végre magukhoz tértek- Jöjjön kérem –odanyújtotta a kezét, hogy a csónakba segítse.
- Adja ide –kinyúlt és elvette Jessica-tól a kis Sarah-t, aki még mindig mélyen aludt, de úgy tűnik a becsapódást sértetlenül megúszta.
- Hol –Jessica remegve ült le a csónakba. Rajta volt pár zúzódás, de nem volt komoly- hol vagyok?
- Az óceán közepén –a kapitány válasza gyors volt, de nem megnyugtató. Jessica fejében csak az, az undorító, félelmetes szörny járt, aki nemrég végzett a két másik idegennel. Látszólag az is meghalt a becsapódástól, de nem lehet benne biztos. És ez nagyon nyugtalanítja- vannak még bent mások is?
- Nincsenek –egy pillanatra habozni látszott- nincs senki. Menjünk innen. Kérem.
- Csak… - látja, hogy a nő valamit elhallgat előle. Ám azt is látja mennyire retteg. Jobb ha a hajóra viszik minél előbb, aztán majd utána visszajön Jack-kel és a két matrózzal hogy megnézzék az űrhajót- rendben. Fiúk! Menjünk vissza a hajóra.
- Köszönöm –a kapitányra nézett. Tekintetük találkozott, és a nőéből egyértelműen kiolvasható volt a zavartság, félelem és mindaz, amit átélt az elmúlt párórában.

Gyorsan visszaértek a hajóra. A kapitány és Jack bekísérték Jessica-t az orvosi szobába. Mások a fedélzeten maradtak és az UFO-t figyelték. Nem értették miként került oda Jessica és Sarah. Ez a kérdés mindenkit foglalkoztatott. De leginkább Ed-et. Ő újságíró. És írt pár cikket az idegen lényekről. Arról, hogy mennyire badarság az egész, mert biztos, hogy nem léteznek. Most viszont úgy tűnik, hogy tévedett. Kézen ragadta Veronikát és az orvosi szobába siettek a nő és a kislánya után.

Szerencsére beengedték őket. A kislányt már meg is vizsgálták. Az orvos szerint hamarosan magához fog térni, csupán mélyen alszik. Valamiféle altató hatása alatt van.
Jessica testén több helyen zúzódások voltak, de az ő állapota sem vészes.
Ed és Veronika szótlanul várták, hogy a vizsgálat befejeződjön.
- Tudom, hogy mekkora szenzáció ez magának, de szerintem várnia kellene még a kérdéseivel –Jack lépett oda Ed-hez.
- Ez valóban igaz, de nem várhatok. Csak pár kérdést szeretnék feltenni. Olyanokat, amit a maga kapitánya is fel fog tenni –összenéztek és tudták, hogy a kíváncsi Mr. James, így hívták a háta mögött, addig nem nyugszik míg ki nem faggatja a nőt.
- Rendben. Legyen –halk, de határozott hangon szólt- de csak mértékkel.
- Pár éve a szakmában vagyok. Értem a dolgom, ne aggódjon… - és ekkor hírtelen egy hatalmas robbanás rázta meg a hajót, mely kissé jobbra dőlt, majd vissza…
A kapitány a telefonért nyúlt…
- Mi volt ez?!! –idegesen üvöltött a telefonba- jelentést kérek!!! –a telefon ki volt hangosítva. A szobában mindenki némán, visszafogott lélegzettel várta a választ.
- Az idegen űrhajó felrobbant –az ügyeletes tiszt válaszolt a kérdésre- a hajó bal oldala megsérült! Ömlik befelé a víz. A robbanástól a műszerek kiakadtak. Semmi sem működik… - és ekkor a vonal megszakadt…
- Háló!!! –a vonal siket…
- Vigyázzanak rájuk –Jack-re nézett- én a felmegyek. Tudnom kell mi folyik ott…

A James kapitány felrohant, egyenesen a hídra, hogy választ kapjon… és mikor odaért megkapta a választ.
Az ott szolgáló tisztek testei szétmarcangolva feküdtek a padlón. Valami, vagy valaki végzett velük.
Hátra szaladt egy kis szekrényhez. Egy puskát vett elő, megtöltötte és visszarohant az orvosi szobába, mert csak ott kaphat választ arra, ami idefent történt…