A milánói dóm

Építése 1386-ban kezdődött és mesterek irányításával 1500-ig folyt. Alaprajza és felépítése a francia székesegyházakét követi. Hosszháza öthajós, lépcsős felépítésű bazilika, amelyhez háromhajós keresztház és rövid, sokszögzáródású, körüljárós szentély csatlakozik. Felépítésének itáliai sajátossága, hogy a főhajó viszonylag kevéssé emelkedik az oldalhajók fölé, nincsenek nyugati tornyai, és elnyújtott tömegéből csak a karcsú, nyolcszögű négyezeti torony emelkedik ki. Sűrűn állított pillérkötegeken nyugvó árkádsorokkal elválasztott hajóit keresztboltozatok fedik. Külseje rendkívül tagolt és aprólékosan díszített. Tömegét a támívek és a támpillérek, különösen pedig az ezeket koronázó fiatornyok és az ereszeket takaró csúcsíves-oromzatos árkádsorok teszik fokozottan mozgalmassá. A díszítőelemek jelentős része a 19. században készült. Itáliának ez a legnagyobb gótikus épülete kihangsúlyozza a Viscontiak udvara és az Alpoktól északra fekvő területek uralkodóházai közötti élénk gazdasági és kulturális kapcsolatokat. 

A gótika az építészetben hozta létre legmonumentálisabb alkotásait. A várak az uralkodók és főurak lakóhelyéül szolgáltak, védelmi berendezései és alaprajzi megoldásai természetesen a hadviseléshez alkalmazkodtak. A falakkal körülvett városterület a lakosság számának növekedésével egyre zsúfoltabb beépítésű, ezért sok helyütt újabb külső falövek építésével növelik. A városba és azon át vezető utak rendszerétől függően a városalaprajzok különböző típusai fejlődnek ki. A fő útvonalak metszéspontjánál alakul ki többnyire a szabályos négyszög vagy szabálytalan alaprajzú főtér, egyben piactér és kereskedelmi központ, az előkelő polgárok gyakran árkádos földszintű lakóházaival övezve. Ezek sorában vagy a téren önállóan áll a városháza, esetleg a plébániatemplom. A templom, püspöki székhelyeken a székesegyház azonban többnyire nem tágas téren helyezkedik el, hanem szűk utcákkal övezve, lakóházakkal körülépítve emelkedik ki hatalmas méretű, több tornyos tömegével, és ez monumentális hatását fokozza. A kolduló rendek templomai és kolostorai általában a városterület szélén, a szegénynegyedekben, a városfal mellett épülnek. A gótikus építészet stílusjegyei: a jellegzetes tér-és tömegalakítás, a szerkezeti rendszer és a részletformák a nagy, francia székesegyházakon alakulnak ki. A gótikus stílusban épült templomok függőlege tagoltsága, karcsú pillérei, magasba emelkedő tornyai, díszes kőrácsos ablakai a korábbi formavilággal szemben radikális különbséget mutattak. A gótikus épülettípus legfontosabb jellemzője a pillérekkel megtámogatott összetett csúcsíves vagy legyező keresztboltozat, karcsúbb, magasabb oszlopok és támpillérek rendszere, használata lehetővé tette az egyre magasabb katedrálisok építését. csúcsíves keresztmetszet csúcsíves boltozat legyező boltozat korai kőrács fejlett kőrács A falak teherhordó szerepére már nincs szükség, ezt a külső támpillér-hálózat biztosította.  Megjelent a csúcsívesség tehát, nagy, keskeny, magas üvegablakokkal tagolt falak jellemzők. A gótikus stílusú katedrálisok ablakait geometrikus alakzatok által kialakított, áttört kőrácsok tagolják. Legelterjedtebb típusai a négykaréjos, a kör alakú, az Y alakú, a hálós, a görbe vonalú és az egymást keresztező kőrácsok.  A rózsaablakok a gótikus stílusú katedrálisok homlokzatát díszítő, kör alakú, kőrácsos ablakok. A kőrácsok között az üveggyártás kezdetleges technológiája miatt hajlított ólom rudak közé illesztett, kicsi, mozaikszerűen összeállított, üveglapokból készült, szemkápráztatóan szép és aprólékos ornamentikát találunk. Az együttest a nyugati homlokzat gúlasisakos vagy gyakran - befejezetlen - egyenesen záródó két tornya, gyakran a kereszt- és a hosszház metsződésénél kiemelkedő négyezeti torony, esetenként a keresztház végein álló torony párok egészítik ki. A mértani idomokból felépülő tömeg együttest a fiatornyos támpillérek, támívek, ereszek fölötti mellvédek, galériák, oromzatsorok sokszor valósággal elfüggönyözik. Az építésnél főleg terméskövet használnak, kváder követ csak a sarkok megerősítésére alkalmaznak. Polgárházak kapujánál gyakori az ülőfülke építése. Francia építészet: a gótikus építészet a francia királyok központi tartományának városaiban született meg a 12. század közepétől meginduló nagy székesegyházak építésével. A burgundiai és a normandiai késői román építészet elemeit, a csúcsívet, a bordás kereszt- és hatsüveges boltozatot, a kéttornyos nyugati homlokzatot átvéve fejlesztik ki a kor törekvéseit megvalósító új felépítésű templomtípust. A párizsi Notre-Dame   Párizs: Notre-Dame székesegyház. Építése 1163-ban a szentéllyel kezdődött, és a hosszházzal, végül a főhomlokzattal 1250-ig folytatódott. Öthajós hosszháza az egyhajós, alig kiugró keresztház közbeiktatásával azonos keresztmetszetű, félkörben záródó, kettős körüljárós szentéllyel folytatódik. A belső oldalhajók fölött karzat húzódik. A szélső oldalhajókhoz és a körüljáróhoz a támpillérek között utóbb kápolnasor épült. A főhajó oldalfalai háromszintesek. A magas, csúcsíves árkádokat kör keresztmetszetű pillérek hordják. A pillérfők abakuszáról a boltvállakig felnyúló karcsú, hármas oszlopkötegek tagolják függőlegesen az oldalfalakat. Közöttük az árkádok fölött a karzat vakárkádokba foglalt hármas nyílásai törik át a falat. Legfelül nagy csúcsíves ablakok adják a bazilika bevilágítását. A főhajót és a keresztház szárait hatsüveges, a négyezetet, az oldalhajókat és a karzatokat keresztboltozatok fedik, a körüljárók ívét háromszögű boltsüvegek. A nyugati főhomlokzat közel négyzetes felületét támpillérek három szakaszra osztják, de jellegét a vízszintes tagolás adja. A három, gazdag szobordíszű, tölcséres bélletű, csúcsíves kapu fölött a királygaléria szobrokkal kitöltött fülkesora húzódik, felül finomművű, áttört mellvéddel lezárva. Fölötte a főhajó szélességében nagy, rózsaablak nyílik, kétoldalt pedig két-két csúcsíves ablak. A homlokzatot karcsú oszlopokon nyugvó, fonódó csúcsívsorral galéria zárja le. E mögül emelkedik ki a két torony sisak nélkül befejezetlenül, egyenesen záródó felső szintje, karcsú, csúcsíves ablak párokkal áttörve. A fő- és kereszthajó képzeletbeli metszéspontjában látszik a huszártorony. A Notre-Dame székesegyház kiforrott szerkezeti rendszerével, jól áttekinthető, világos belső terével, nyugodt, kiegyensúlyozott homlokzataival és gazdag szobordíszével a korai gótika egyik legszebb emléke.   Az észak-francia reimsi katedrális a hagyomány szerint a francia királyok koronázási ünnepségének adott helyet. Az 5. és 9. századi alapokon 1280 és 1300 között épült templom páratlan szépségű rózsaablakairól nevezetes. A főhajót bevilágító ablakok vázát kontúrokként is funkcionáló, hajlított ólom rudak adják, melyek színes üvegből készült betéteket kaptak. A főként vörös, lila és kék színekben pompázó rózsa ablakokon beáradó fény feledhetetlen látvánnyal ajándékozza meg a szemlélőket. A reimsi székesegyház mind belső terével, mind külsejével a francia gótika legharmonikusabb alkotása.   Amiens: Székesegyház. 1220 és 1269 között épült, de csak a 15. században fejezték be teljesen. (hossza 145 m, szélessége 42,5 m). Hétoldalú szentélyzáródásának egyszeres körüljárójából hat sokszögű sugárkápolna, középen pedig két boltszakaszos, sokszög záródású kápolna nyúlik ki. A francia katedrális-gótika fejlődése az amiensi székesegyház végsőkig kiérlelt belső téralakításában, szerkezeti és formai megoldásában éri el csúcspontját. A tökéletes csipkemintázatú homlokzat 14. századi tornyai szemlátomást keskenyebbek, mint a kapuzatot és a rózsaablakot magába ölelő középrész, így még inkább kizárják a vízszintes tömeghatást. A templom belső terét átjárja a nagy ablakokon át beözönlő fény. Angliában a gótika a 12. század második felében jelenik meg, és a 16. század közepéig tart. Hosszú korszaka átmeneti, korai angol (1180-1250), érett vagy díszített (1250-1360) és késői vagy függélyes (1360-1550) stílus-szakaszokra oszlik. Ez utóbbinak 1480 utáni változata a Tudor-stílus. Angol sajátosság, hogy a székesegyházak a kapcsolódó, kolostorjellegű, kerengőudvaros püspöki-káptalani épületekkel nem a városok központjában, házak sűrűjében, hanem a városok szélén, tágas, füves területen állnak. A korai angol stílus jellegzetes alkotása a Salisbury-i székesegyház, a díszített stílusé a lichfieldi katedrális. A függélyes stílust Canterbury székesegyházának újraépített hosszháza, a Tudor-stílust a Cambridge-i Kings College kápolnája és a londoni Westminster apátsági templom VII. Henrik-kápolnája képviseli. London: Westminster apátsági templom VII. Henrik kápolnája. 1503 és 1519 között épült az 1245-ben megkezdett, francia példaképeket követő, három-hajós, keresztházas templom körüljárós, kápolna-koszorús szentélyzáródásához, előtér közbeiktatásával. A nagyméretű, háromhajós épület ötoldalú, öt kápolnával körülvett szentéllyel zárul. A főhajó oldalain a pillérek közötti alacsony, Tudor-íves árkádok fölött nagy csúcsíves ablakok nyílnak. A teret a pillérekről szabadon kiívelő hevederívek között sugaras bordázatú, vak kőrácsokkal díszített, lecsüngő tölcsér boltozatok fedik, aljukon cseppkőszerű zárókővel. A fő- és oldalhajók homlokzatait nyolcszögű tornyocskákként formált támpillérek és az oldalhajók fölött átívelő, áttört támívek tagolják.   A londoni Westminster-apátság külső képe. E templom építését a 13. század közepe táján kezdték meg, de csak a 16. század első negyedében fejezték be: ekkor épült a híres 7. Henrik-kápolna, melyben a nevezett király nyugszik. Ez a körüljárós apszissal is rendelkező egyhajós nagyterem az angol gótika utolsó időszakára jellemző, amikor a függőleges stílus helyébe a Tudor-stílus lépett. A falak itt már szinte eltűntek, helyüket a nagy üvegablakok foglalták el, légiesen finom kővázukkal. Németországban a gótika a 13. század közepétől kezdve terjed el, és a 14. század elejéig virágzik. Nem a helyi román stílusú építészetből fejlődik ki, hanem a már kiforrott francia gótikát veszi át, részben a burgundiai és ciszterci példaképeket, részben a nagy francia székesegyházak alaprajzát és felépítését követve. A 13. század végére kialakulnak a stílus sajátos helyi vonásai is. Köln: Székesegyház A kölni dóm nagyjából az amiens-i székesegyház mintáját követi, noha tágasságban és magasságban fölülmúlja. Építése 1248 és 1560 közé tehető. Jól látható, mint bújik meg a tetőzet szegélye a fiatornyok és a nagy ablakokat koronázó oromzatok pazar sokasága mögött, és hogyan borítja el a túláradó díszítés a nyíl módjára kihegyezet tornyokat. A csodálatos látvány mellé monumentális méretek párosulnak. A főhajó 70 méter hosszú, az 1880-ban befejezett tornyok mintegy 157 méteresek. A kölni dómban őrzik a katolikus egyház legféltettebb ereklyéit, a három királyoknak   tulajdonított földi maradványokat. Itáliában a helyi adottságoktól és hagyományoktól, így főként az antik római építészettől idegen gótika nehezen honosodott meg. Részben a ciszterciek, majd a kolduló rendek, ferencesek és domonkosok építkezései révén a 13. század folyamán terjed el, jobbára Észak-Itáliában és a francia Anjouk nápolyi királyságában, majd a 15. század derekáig marad uralkodó, megőrizve a helyi sajátosságokat. Az itáliai gótikus építészet jellemző, jelentős egyházi emlékei közé tartozik a sienai székesegyház. A francia katedrális-gótikát a milánói dóm követi. A világi építészet egyik kiemelkedő emléke a velencei dózse-palota. Siena: Székesegyház. A város legmagasabb dombján 1229 és 1317 között több ütemben épült, de csak a 14. század végén fejezték be teljesen. Háromhajós, bazilikális hosszházához háromhajós keresztház és - korábbi templom fölé épült - háromhajós, egyenes záródású szentély kapcsolódik. A hossz- és a keresztház metsződésében négyezet helyett a főhajó szélességével egyező oldalhosszúságú, hatszögű kupolatér helyezkedik el. Ezt tizenkétszögű cikkelyes kupola fedi. Itáliában először itt épült a hosszház teljes szélességével egyező átmérőjű, hangsúlyos központi tér. A kedvező térhatás ellenére a hatszögalaprajz szervetlenül illeszkedik a térrendszerbe. A milánói dóm Építése 1386-ban kezdődött és mesterek irányításával 1500-ig folyt. Alaprajza és felépítése a francia székesegyházakét követi. Hosszháza öthajós, lépcsős felépítésű bazilika, amelyhez háromhajós keresztház és rövid, sokszögzáródású, körüljárós szentély csatlakozik. Felépítésének itáliai sajátossága, hogy a főhajó viszonylag kevéssé emelkedik az oldalhajók fölé, nincsenek nyugati tornyai, és elnyújtott tömegéből csak a karcsú, nyolcszögű négyezeti torony emelkedik ki. Sűrűn állított pillérkötegeken nyugvó árkádsorokkal elválasztott hajóit keresztboltozatok fedik. Külseje rendkívül tagolt és aprólékosan díszített. Tömegét a támívek és a támpillérek, különösen pedig az ezeket koronázó fiatornyok és az ereszeket takaró csúcsíves-oromzatos árkádsorok teszik fokozottan mozgalmassá. A díszítőelemek jelentős része a 19. században készült. Itáliának ez a legnagyobb gótikus épülete kihangsúlyozza a Viscontiak udvara és az Alpoktól északra fekvő területek uralkodóházai közötti élénk gazdasági és kulturális kapcsolatokat.  Velence: Palazzo Ducale (Doge-palota) 1309 és 1424 között épült velencei Doge-palota a gótikus világi építészet egyik legjellemzőbb példája. A velencei köztársaság fejének, a dózsénak lakosztályait és a kormányzó testületek hivatalait és gyűléstermeit foglalja magában. Korábbi, hasonló rendeltetésű épületek helyén, a 14-16. században, több szakaszban épült. E zárt épülettömb, mely az itáliai lakóházak mintájára belső udvart zár körbe, díszítésének kifinomult gazdagságával ejti ámulatba a szemlélőt. Az alsó árkádsornak valójában szerkezeti értéke van, ám a második már finom csipkedísz, fölötte pedig a színes márványlapok akárha a levegőben lebegnének. Három szabadon álló és a templomhoz épült hátsó szárnya tágas, négyszögű, árkádos udvart zár körül. Elsőként 1340 és 1365 között a déli, vízparti szárny épült, második emeletén a nagytanács hatalmas termével. Homlokzatát folytatja a 15. század elején hozzátoldott, tér felőli, nyugati szárny. Ez nagyszabású késő gótikus kapuzattal zárul a templomhoz. A két szárny két alsó szintjének homlokzata széles folyosókat határoló árkádsorokkal áttört. Efölött a nagy tanácstermeket magába foglaló, magas felső szint zárt falsíkjai emelkednek keleties, csipkeszerű pártázattal koronázva. A földszint széles, csúcsíves árkádjai lábazat nélküli zömök oszlopok változatos, részben figurális díszű fejezetein nyugszanak. A záradékukon húzódó osztópárkányon fél tengelytávolságra álló karcsú oszlopokon szamárhátíves árkádsor emelkedik, az ívek között négykaréjos osztású, kerek kőrácsokkal. Efölött a magas, tömör falfelületet ritkás kiosztásban nagy, széles, csúcsíves ablakok, középen szobordíszes keretű erkély, feljebb pedig kisebb körablakok bontják csak meg. A falsíkokat fehér és vörös márvány kockákból rakott átlós mintázat díszíti. Az árkádos udvari homlokzatok részben még gótikusak, a későbbi szárnyakon reneszánsz stílusúak. A tűzvészektől rongált gótikus belsőket a 15-17. században reneszánsz és barokk stílusban újították meg. A palota az itáliai gótika különleges szépségű emléke, amely Velence bizánci és keleti kapcsolatait is tükrözi, és egykori gazdagságát és hatalmát hirdeti. Magyarországon a gótika a 13. század második felében kezd meghonosodni, és a 16. század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria, Csehország és Szilézia gótikus építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén. A hazai gótika korai szakasza a 13. század második felére és a 14. század elejére, virágkora Nagy Lajos és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II. Ulászló korára esik. A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a Mátyás-templom és a soproni egykori ferences-templom, a késő gótikus szegedi alsóvárosi ferences templom. Gótikus várépítészetünk egyik jelentős emléke a diósgyőri királyi vár romjai.